Egy költözés sosem egyszerű, különösen a növények számára. Eléggé megviselte némelyiket, a szaporítások sem úgy sikerültek, ahogy terveztem. A hibiszkusz hajtásokból sajnos egy sem maradt meg, de a scindapsusok hajtatása eredményes lett. Hat-nyolc meggyökeresedett egyedből négy erősebbet ültettem két cserépbe.
A képen hat hónapos állapotban látható az egyik cserép növény. Könnyű szaporítani és tartani, szinte csak öntözést igényel, de ha néha megfeledkezünk róla, akkor sem sértődik meg nagyon. Az anyanövény, amelyről a hajtásokat vágtam nagyobb levelű, mint az átlagos scindapsusok, ezért idővel, két-három éves korára egyre nagyobb leveleket hoz majd.
A két tő Phalaenopsis orchideából ez az egy maradt meg, ezen a képen már a második virágzása látható, a sárga cirmosat nagyon megviselte az utazás, így sajnos meg kellett válnunk egymástól.
A kertes házban kellett hagynom imádott rózsáimat, ezért próbálkoztam mini rózsatövekkel, amelyeket elvileg cserépben és lakásban is lehetne tartani. Nyáron teraszon tartottam őket, megfelelő öntözés és tápoldatozás mellett szép kis illatos virágokkal ajándékoztak meg. Ősszel viszont sajnos elsárgultak a leveleik és nem maradtak meg évelőnek. A rózsákkal nem lett sikerélményem.
Ami viszont igen jól sikerült: a legújabb virág- és orchideaállományom.
Saját gyűjtemény
Saját gyűjtemény
Ezeken a képeken még nem szerepel az összes növény, mivel folyamatosan szerzem be az újabb és minél különlegesebb példányokat, kisebbeket és nagyobbakat. A Phalaenopsisoknál porzással történő szaporítást is kezdeményeztem, ami igen sikeresnek bizonyult, illetve rövid időn belül Cattleya, Phalaenopsis, Cymbidium stb. magokat tervezek ültetni orchideáknak megfelelő tápanyagba.
A további bejegyzéseknél egyedenként fogom leírni, a növekedésük, virágzásuk, szaporításuk eseményeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése