„Ezen a Földön mindannyian látogatók vagyunk - Ha elmegyünk, magunk után, ki tudja, mit hagyunk Tanítsuk meg gyermekeinknek a szeretet dalát - Ahány ember annyiféle csodálatos világ." Bródy János

2015. július 27., hétfő

Phalaenopsis-Püspöklila

Mint azt már korábbi oldalaimon - "Kezdetek" - is írtam, hogy orchideák közül először Phalaenopsis orchideám volt, mint a legtöbb hobbi orchideabaráttal egyetemben.
Sajnos a tapasztalatok hiánya, és egy költözés három orchideám életébe került, de a negyedik még a mai nap is él, és folyamatosan virágzik.

Saját gyűjtemény

Ez a kép akkor készült, amikor ajándékba kaptam ezt a szép püspöklila Phalaenopsis-t Anyák napjára, itt volt az első virágzása. Mikor elnyílt, átültettem orchideák számára készült ültetőközegbe. Ekkor még elég gyakorlatlan voltam, ezért nem ritkítottam a virágföldet, amit ma már másként csinálok. A másik tapasztalatlanságból elkövetett hiba, hogy orchideáknak ajánlott áttetsző kaspóba ültettem a növényt, ami sajnos nem eresztette át a vizet, ez később derült csak ki, hogy milyen problémákat okozott.

Saját gyűjtemény

Költözés után ez az orchideám volt az egyetlen túlélő, és a képen épp a másodvirágzása látható. A szállítás azért kissé őt is megviselte, a virágait rövidebb száron hozta, mint előzőleg.

Saját gyűjtemény

Ezen a képen már harmadszorra virágzik, a szárán ismét látszik, hogy rövidebb, mint kellene, de egy hős, túlélő növényről beszélhetünk, mert már hozza a következő virágszárát mindannak ellenére, hogy nem a legjobb környezetben él. Mint látható, itt még az áttetsző színű kaspóban van az orchidea. A rövid virágszárán túlmenően, a levelein is látszódott, hogy valami nem felel meg a növénynek, csak sínylődik a cserepében. Hiába öntöttem le a vizet minden locsolás után a kaspóból, vagy vártam meg, hogy kissé kiszáradjon, egyre csak rosszabb állapotba került.
Nagyon sajnáltam a még virágzó szárát, mert azt olvastam, hogy átültetni csak virágzás után érdemes, mivel lehullajthatja a virágait, de úgy gondoltam, hogy csak az átültetés segíthet. Óvatosan kivettem a kaspóból, és a földtől megszabadítva, ami elég nedves volt belül, tehát nem tudott rendesen kiszáradni, látszódtak a gyökerei, amik kb. 15 cm-es hosszúságúak voltak, de legalább 10 cm-esen el voltak rohadva. Szegény orchideának már ez volt az utolsó esélye, hogy túlélje. Az elrothadt gyökérdarabokat fertőtlenített ollóval levágtam, fahéjjal beszórtam, majd átlátszó orchideacserépbe ültettem. Készítettem neki kókuszrosttal gazdagított orchidea ültetőközeget, ebbe helyeztem a növényt. Szerencsére sikerült megmenteni, és még a virágait sem dobálta le.

Saját gyűjtemény

Ekkortájt már több Phalaenopsis orchideám lett újra, és elhatároztam magam, hogy megpróbálkozom a szaporításukkal. Sokat olvastam az interneten, hogy nem olyan bonyolult dolog, de majd a magok kikeltetése, az már egy kalandosabb folyamat lesz.
Ezen a képen két beporzott virág látható, kb. 2-3 héttel a beporzást követően. Az egyik (a rózsaszín szárú) sajnos nem "fogant" meg, ő le fog hullani, de a másik (zöld szárú) sikeresen megtermékenyített virág. A beporzást fogpiszkálók segítségével végeztem, óvatosan kiemeltem a porzókat, és az alatta lévő bibére helyeztem, miután kivettem a portokból. Mindig másik virágot szabad csak beporozni, saját magát nem.

Saját gyűjtemény

Újabb két hét elteltével már szépen látszódik a magtok kialakulásának folyamata. Mindeközben a másik virágszárát is növesztette.

Saját gyűjtemény

Újabb két hét után: a magtok egyre vastagabb lett, a virágszirmok a végén elszáradóban vannak, és úgy döntött még egy virágot is nyit ezen a száron.

Saját gyűjtemény

A beporzásos szaporítás mellett egy másik szaporítási eljárással is próbálkoztam, a keiki paszta  használatával, amely állítólag új növényt, vagy virágszárat növeszt a már meglévő virágszáron. A képen látható, hogy nekem virágszárat növesztett.

Saját gyűjtemény

Újabb két hét elteltével a második virágszár kibontotta virágait, a magház egyre vastagabb, és a növényen látszódik, hogy már teljesen kiheverte a rossz környezetbe való átültetést. Az átlátszó cserépen már észrevehetőek az új gyökerei, tehát erősen növekedésnek indultak. Az új virágszára már hosszabb, mint az előző kettő volt és több virágot is nyílik. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése